Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Együtt-a Korszakváltók Pártja

MTI Itthon

Legfőbb Ügyészség: hamis következtetéseket von le az Együtt

Szigetvári Viktor az Átlátszóra hivatkozva közölte: Polt Péter hivatalba lépése óta megháromszorozódott az elutasított feljelentések száma, illetve megkétszereződött azon ügyek aránya, ahol megszüntették az elkezdett nyomozásokat. A Legfőbb Ügyészség szerint a politikus az egységes rendőrségi-ügyészségi, bűnügyi statisztika egyes adataiból vont le az ügyészségre nézve hamis, megalapozatlan következtetéseket.

MTI Itthon

Három társelnököt választott az Együtt

Juhász Péter, Székely Sándor és Szigetvári Viktor személyében három társelnököt választott az Együtt - A Korszakváltók Pártja szombati, Budapesten megtartott taggyűlésén - tájékoztatta a párt sajtószolgálata az MTI-t.

hvg.hu Itthon

Inog Bajnai pártja?

Önálló karakter kialakítására törekszenek az Együtt - a Korszakváltók Pártja szombati, budapesti taggyűlésének részvevői. Erről Juhász Péter alelnök beszélt újságíróknak a tisztújítással és szervezetátalakítással foglalkozó rendezvény szünetében. Közben a Magyar Szolidaritás Mozgalom közleményben jelezte, visszatérne a radikálisabb politizáláshoz.

MTI Itthon

Tisztújítást tartanak Bajnaiék

Teljes tisztújítást és szervezetátalakítást tervező taggyűlést tart ma a Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezette Együtt - A Korszakváltók Pártja.

MTI Itthon

Elmeszelték Jávorék paksi népszavazását, de újra benyújtják

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke elutasította Szigetvári Viktor, az Együtt – a Korszakváltók Pártja társelnöke és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke közös, az atomerőművi blokkok építése ügyében tett népszavazási kezdeményezését. Jávor Benedek szerint "egyszerű, hivatali packázásról van szó, minden jogalap nélkül" és pénteken újra benyújtja a kezdeményezést.

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

A német autósok többsége nagyon figyel az olajcserére, és ez a magyar piacnak is jó hír

A német autósok többsége nagyon figyel az olajcserére, és ez a magyar piacnak is jó hír

A PSG győzelmét ünneplők közé hajtott egy autó Párizsban, mire felgyújtották

A PSG győzelmét ünneplők közé hajtott egy autó Párizsban, mire felgyújtották

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Így gratulált Donald Trump XIV. Leó pápának

Így gratulált Donald Trump XIV. Leó pápának

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

A címlapról ajánljuk